Falatnyi bikinik, csillogó kristályok, barna bőr, kidolgozott izomzat és széles mosoly az arcokon. Nem, nem a strandon vagyunk és még nyár sincs. Elkezdődött a fitnesz versenyek szezonja, a sport és a felszínesség színpadias találkozása, a műmosolygás bajnoksága, de ezzel együtt egy olyan versenysorozat, ahol a többi sportággal ellentétben nem a pillanatnyi teljesítmény, hanem az egész éves kitartó munka kerül díjazásra. Vagy nem…

Hétvégéről hétvégére egymást érik a különböző testépítő szövetségek versenyei. Különös világ ez; napjaink testépítő ikonjaitól kezdve a kiöregedett „ex-gyúrós” zsűritagokon át egészen a szárnyaikat még csak éppen bontogatni kezdő, feltörekvő bikinimodellekig mindenki megtalálható ilyenkor egy-egy helyszínen. Színpad, tökéletesen beállított fények, zsűriasztal, számos verseny kategória, kupák, érmek… a színfalak mögött pedig a fitneszipar színe-java. Nem csak a versenyzők, felkészítő edzők, táplálkozási tanácsadók, hozzátartozók, hanem olyan nélkülözhetetlen szereplők is jelen vannak, mint a barnítók, a pózolást oktatók, a bedurranáshoz elengedhetetlen gumiszalag hordozók, a „pufirizs adagolók”, vagyis a töltésért felelősök, a szájtörölgetők vagy a bikiniről leesőben lévő kő felragasztók. Mindenkinek meghatározott feladata van, mert nincs mese, a színpadon tökéletesnek kell lenni!Gyúrsz, diétázol, színpadra állsz, nyersz. Vagy kokszolsz, teletömnek minden szarral, amúgy is csókos vagy és nyersz. Vagy gyúrogatsz, diétázgatsz, jókor vagy jó helyen, fizetsz, majd nyersz. Többféle forgatókönyv létezik, a laikusok szerint pedig minden színpadra lépő izomagyú férfi sötét, mint az éjszaka és minden kigyúrt nő csúnya és férfias. Meg amúgy is, minek mutogatja magát?!

Talán azért, mert csodaszép a teste. Mert büszke rá, mert elérte, amit szeretett volna, amiért olyan keményen dolgozott hónapokon át. Mert végre van önbizalma, mert végre ő is elhiszi, hogy szép, hogy jó nő vagy hogy férfias, erős, hogy ő is képes rá. Képes arra, amire kevesen képesek: kitartásra, önfegyelemre, céltudatosságra, alázatra. Lehet mondani bármit, de azok a versenyzők a színpadon, kategóriától függetlenül mind győztesek!

Csirke, rizs, brokkoli. Fehérjeturmix, zabkása, edzés előtti és utáni étkezés, grammra kiszámolt kaják, vitaminok, aminosavak, esti túró, éhgyomros kardió. Nincs csalónap, nincs nagyi szülinapja, nincs húsvéti kalács, nincs „csak egy kocka csoki”. Nincs kihagyott edzés, elsunnyogott kardió. Cél van, munka van és hétről hétre látható eredmények vannak. Persze lehet mondani, hogy ez nem egészséges, hogy nem fenntartható és még felesleges is. Lehet, hogy így is van, de az biztos, hogy ezt könnyen mondjuk a kanapénkról távirányítóval a kezünkben, sós mogyit rágcsálva. Könnyű ítélkezni és másokat bírálni, kívülről okosnak lenni. A szélsőséges esetektől eltekintve emelem kalapom mindenki előtt, aki végig csinál egy nyolc, tizenkettő vagy akár tizenhat hetes versenydiétát.Joggal merülnek fel az örök kérdések: sport ez egyáltalán? Miért jó, megéri? Ezt mindenki maga dönti el. A fitnesziparban amúgy is mindenki áldozat. Mindenki bedől a külcsínnek, azoknak a képeknek, amiket az Instagram és a Facebook tol az arcunkba nap, mint nap. Kockás hasú, kerek vállú pasik és feszes, gömbölyű fenekű, tökéletes csajok mosolyognak ránk nagy zabkásával vagy salátával a kezükben, hogy éljen a #fitnesslifestyle és ha megveszed az általuk reklámozott ilyen-olyan terméket, akkor te is lehetsz fitnesz modell. Meg persze azért kell a többi #healthyfood és a mindennapos #workouthard is. Nyilván, ha ez ilyen egyszerű lenne, tele lenne a város kockahassal, de tény és való, a színpadi forma hosszú és kemény munka eredménye, a megfelelő táplálkozás, kemény edzés és elég alvás hármasa nélkül lehetetlenség. Csak éppen ezeken a képeken nem látunk semmit adott személy mindennapjaiból, amikor éppen off-szezon van, amikor neki is becsúszik egy-két hamburger, amikor nincs kisminkelve, amikor nem a szexi mosolyát veszi elő a tökéletes kis életéből. Sokunknak olyan példaképeink vannak, akik egy évben egyszer elmennek egy fotózásra, amire - vitathatatlanul - tökéletesen felkészülnek, hogy aztán az év többi háromszázhatvannégy napján az akkor készült képekből éljenek, azokat posztolják nekünk, követőknek. Nekünk, akiknek van egy kis narancsbőrünk, egy kis sörhasunk, akik ugyan heti négyszer edzünk, de azt hisszük, ez is kevés vagy akik mindenmentes mindenfélét majszolunk ebédre, csak hogy nem létező önbizalmunk várába beépítsünk egy-egy tégladarabot. Be kell látnunk azonban, hogy így még egy roskadozó vályogházunk se lesz… Lehet, hogy néha ezeknek a szupertestű isteneknek sincs kedvük edzeni, hogy otthon zabálják a takaró alatt az óriás táblás karamellás Milkát, közben meg nyomatják a képeket a netre a tökéletes étkezésről és a kemény popsiról. Szelfik, tükrös szelfik, a valóság és egy hamis világ keveredése. Ember legyen a talpán, aki ezt kibogozza...
Na de térjünk vissza a versenyekhez, ahhoz a világhoz, ami kicsit sem reálisabb ennél. A fitnesz versenyzők éremmel a nyakukban, lábaikon már alig állva jönnek le a színpadról, kiéhezve mindenre, ami ehető, hiszen az elmúlt hetekben főtt csirkemellen és zellerszáron kívül nem sok minden került a tányérjukra. Vagyis a műanyag dobozukba... Fáradtak, a pózolás rendesen megdolgoztatta az izmaikat, ki vannak száradva, hiszen a vízhajtás után már inni se nagyon ittak. Jöhet a visszatöltés: fánk, csoki, tészta, töméntelen mennyiségű cukor és zsír. Csupa olyan szemét kaja, amiről az elmúlt időszakban álmodni se mertek. Semmi #healthylifestyle, semmi #cleaneating. Elég ambivalens érzés látni egy izmos, barna, csilivili bikinis, agyon sminkelt nőt két pofára zabálni egy harminckettes pizzát, miközben második energiaitalát iszogatja… Vagy egy kockahasú, tökéletesre gyúrt Adoniszt eltűnni egy hatalmas Nutella-s üvegben. Ennyi lenne az egészséges életmód? Vagy ez nem is arról szól? De akkor miről?

Mindenkinek másról. Mint mindenben az életben, a fitneszben is mindenkinek más a motivációja. Valakiét értjük, valakiét nem, ezzel nincs is semmi baj. Végül is egyesek szerint az se normális, aki maratont fut vagy lenyom egy Ironman-t…Szubjektív műfaj ide vagy oda, egy dologban biztos vagyok: mindenki, aki színpadra áll, keményen megküzdött azért, hogy ott legyen, hogy élete legjobb formáját hozva mosolyogni tudjon úgy, hogy közben arra figyel, hogy tökéletes legyen a póz, amit oly’ sokáig gyakorolt. Mindenki maga dönti el, hogy megéri-e, de tisztelet jár minden versenyzőnek, nem csak a nyerteseknek. Mert az, hogy ki nyer… az már egy egészen más kérdés.

Írta: Kövesdi Andrea