Igen a foci, már megint a foci... Megosztó lehet a téma, de biztos vagyok benne, hogy az emberek így vagy úgy, de sokat beszélnek róla. Volt egy Aranycsapatunk, amiről a világ a mai napig ódákat zeng és Puskás Öcsi neve is ismerősen cseng minden futballszurkolónak, tehát van történelmünk, lenne honnan meríteni. Azt is tudjuk, hogy látott már szebb napokat is a magyar labdarúgás. Mi működik másképp azoknál az országoknál, akik előttünk vannak a világranglistán?  Ezt részletesen ecsetelni nyilván hosszú sztori lenne, bele lehetne menni szakmai, emberi, esetleg politikai kérdésekbe is, de próbálok inkább általánosságban fogalmazni.

Fotó: EPA

Az 1986-os mexikói világbajnokság a magyar futballtársadalomban biztosan mély nyomokat hagyott. A nem túl jól sikerült VB szereplésünk után pontosan harminc évet kellett várnunk arra, újra hogy kijussunk egy nemzetközi labdarúgó tornára, nevezetesen a 2016-os Európa-bajnokságra. Azt gondolom, a szereplésünk minden elvárást felülmúlt és tisztesen helyt állt a válogatott. Ez óriási lökést adott a magyar labdarúgásnak, sőt, valami már az EB előtt is elindult; lehetett ezt érzékelni Dárdai Pál szövetségi kapitánnyá választása után, majd Bernd Storck érkezésekor is. A német stílus és precizitás egyértelműen látható volt, hiszen innentől nem az volt a taktika, hogy „hozzuk le a meccset becsülettel”, hanem minden egyes játékosnak konkrét feladata volt. A szövetségi kapitány felkészült az ellenfélből, mindig tudta a másik csapat játékosainak neveit és azt is, hogy különböző szituációkban miként reagálnak. Ettől kezdve sokkal nagyobb önbizalommal léptek pályára a fiúk és ez az eredményekben is tükröződött. Az EB ideje alatt az egész ország szurkolt a válogatottért, Franciaországban és itthon egyaránt. Országszerte rengeteg kivetítő volt, a vendéglátóhelyek minden este megteltek meccset néző szurkolókkal és az utcákon is nagyon sokan nemzeti színekkel kifestve, zászlókkal vonultak, énekeltek. Azt gondolom nem túlzok azzal, hogy Magyarország futball lázban égett. Kevesen számítottak rá, mégis továbbmentünk a csoportunkból és újra sláger lett „az éjjel soha nem érhet véget”! A belgáktól kapott pofonnal ugyan véget ért számunkra a torna, de azt hiszem, sikeres EB szereplést tudhattunk magunk mögött.

Fotó: EPA

Ezután itthon a klubcsapataink sajnos már az elején elbúcsúztak az európai kupaszereplésektől, ezzel nagy csalódást okozva a hazai szurkolóknak. Ennyi volt a nagy visszatérés? Tényleg csak ennyi lett volna, fiúk? A történtek okait boncolgatva, jó pár információ tudatában rá kell jönnünk, hogy a profi utánpótlás nevelésben lehet a titok kulcsa. Rengeteg jó szakember van Magyarországon, mégsem érünk el átütő sikereket. Manapság már nagyon fiatal korban kezdik fejleszteni a gyerekek kondicionális képességeit. Nem hiszem, hogy tőlünk nyugatra más képességekkel jönnének világra a jövő labdarúgói... Egészen kis kortól arra kéne törekednie minden egyesületnek, hogy ezen képességeket fejlesztve minél több tehetséget neveljen ki a magyar futballtársadalom számára. Mint minden sportág, a labdarúgás is évről évre fejlődik. Lépést kell tartanunk az elittel és ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha mindezt tudatosan tesszük és csak olyan szakemberek munkáját vesszük igénybe, akik valóban értenek hozzá. Sajnos a magyar labdarúgásban még mindig dolgoznak „ősrégi bútordarabok”, akiket a tisztelet, a megbecsülés (és még ki tudja mi) miatt „ott tartanak", ahol, viszont a munkájuk már nem elég az effajta versenyhez, a nyugati színvonalhoz való felzárkózáshoz. Egyelőre nem mindenhol, de ma már itthon is egyre inkább elismerik az erőnléti edzők munkáját és vezetői szinten is belátják, hogy ez egy külön szakma: az ő munkájuk legalább annyira fontos, mint a vezetőedzőé vagy a kapusedzőé. Nyugaton ez úgy működik, hogy az erőnléti edző - a szövetségi kapitánnyal egyeztetve - diktál, ő határozza meg a felkészülési fázis ciklusait, sőt, olyan is van, hogy a játékosoknak külön posztonként más az erőnléti edzés terhelése. Természetesen figyelembe kell venni az anyagi hátteret is, hiszen nem minden csapatnak van lehetősége ennyi edzőt foglalkoztatni...Hallottam egy sztorit, pár éve lehetett… Az egyik élvonalbeli klubcsapatunk Akadémiáján, egy 10 éves korosztályban focizó, tehetséges (és nem mellesleg gólkirály) játékos kikerült Ausztriába egy próbajátékra. Nem a focitudására voltak kíváncsiak a „sógorok”, hanem az előbb említett kondicionális képességekre! Sajnos a kis srác, aki itthon csak úgy szórta a gólokat, nem tudott mit kezdeni azokkal a tesztekkel, amikkel ott kint találkozott. Ja, és ez egy osztrák csapat utánpótlásbázisán történt, nem egy Barcelonánál vagy egy Bayern Münchennél. Ami jó hír, hogy itthon is elkezdődött az ilyen jellegű edzés, pár Akadémián már egészen kis korban elkezdik az erőnléti edzéseket. Bízom benne, hogy ez a munka egyre elterjedtebbé válik és folytatódni fog nem csak néhány egyesületnél, hanem szinte az egész utánpótlás nevelésben.

És, hogy miért a foci??

Tudom, hogy Magyarországon van pár sportág, ami sokkal eredményesebb a labdarúgásnál és azt is tudom, hogy nagyon sok pénzt ölnek a fociba, mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy annak a rengeteg pénznek lenne helye máshol is. Direkt nem szeretnék a politika vizére evezni... Tetszik vagy nem tetszik, még mindig a labdarúgás az a sport, amire az emberek legnagyobb része kíváncsi (kivéve talán az USA-ban, de már ott is egyre nő a sportág népszerűsége). A tavalyi EB is megmutatta, hogy szükség van a focira, kell a jó futball Magyarországnak. Nem biztos, hogy az a jó ötlet, ha stadionokat építünk. Nem ettől lesz jobb a labdarúgás. Amire szükség van és elengedhetetlen, az a megfelelő és hozzáértő szakemberek kemény és tudatos munkája. Őszintén remélem, hogy szurkolhatunk még több nemzetközi tornán a magyar fiúkért!

Hajrá magyarok!

Írta: Török Attila